A pesterzsébeti Mátyás király téren 2019-ben megkezdett református templom kivitelezése újabb mérföldkőhöz érkezett.
A korábbi, 2021. év elejére lezárult első fázisban ugyan már elkészült a teljes épületszerkezet, illetve elnyerték végső formájukat a homlokzatok, a harangtorony és a látványos tetőszerkezet, de a belső munkák csak a templomtérben és az átriumos gyülekezeti tér egy részében fejeződtek be.
Örömmel adunk hírt arról, hogy a tavasszal indult második ütemre kitűzött épületrészeket — a templomteret és a gyülekezeti termeket, illetve a lelkészlakás földszinti részét — a kivitelező rövidesen befejezi. Pár napja megkezdődtek az utolsó simítások.
Fapótlási kötelezettségünk keretében újabb 12 fát ültettünk a Mátyás király térre és a templomtelekre 2020 decemberében. A frissen plántált fák többsége a tavaly telepített kőrisligetet gazdagítja – 11db háromszor iskolázott, 20/25 cm körtérfogatú magas kőrissel (Fraxinus excelsior).
A Mátyás király tér keleti szélét így immár egy 100m hosszú kőris-fasor szegélyezi.
Emellett az épületegyüttes közepén lévő belső kerengő dísze lett egy szintén háromszor iskolázott, 18/20 cm körtérfogatú csepleszmeggy díszfa (Prunus fruticosa), amely az Abéta Kft. ajándéka. Az adományt ezúton is köszönjük!
Így gyülekezetünk eddig összesen 42db magas minőségű fát telepített az új templom közvetlen szomszédságában.
Elérkeztünk a templomtér kialakításának befejező szakaszához. Elkészült az elektromos és gépészeti szerelés, helyére került az összes külső ablak és ajtó, a belső korlátok, ill. elkészült a bádogos munka, festés, és a belső világítás.
A templomtér egyes elemeit (pl. végleges padlóburkolat, belső elválasztók, bútorzat, hangosítás) csak egy későbbi fázisban tudjuk majd megvalósítani – újabb források érkezése esetén.
Az épületegyüttesünk másik két harmadának (gyülekezeti termek és lelkészlakás) belső kivitelezési munkái szintén csupán az építkezés egy következő ütemében valósulhatnak majd meg.
Az építkezés újabb jelentős mérföldkövéhez érkeztünk a torony beemelésével. A torony lakói a Mártírok úti imaház régi harangjai, amelyek alig várják, hogy hívogassanak Titeket a pesterzsébeti Összetartozás-templomba:)
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.
Feltétlenül szükséges sütik
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy a weboldal használható legyen.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.